2010 január 2. | Szerző: Justme
Miután becsukta az ajtót a férfi mögött, olyan rossz érzése támadt. Mintha valamit végleg lezárult volna. Mintha azzal hogy most elengedte valami visszavonhatatlan történt volna. Egy pillanatig állt még az ajtó előtt, de aztán lerázta magáról a rossz gondolatokat. Nem akart megint pesszimista lenni, és lebeszélni magát arról hogy neki is lehet jó,hogy végre őt is szeretheti az akit ő szeret. Megsimogatta a kutya fejét, bement a fürdőbe, forróvizet engedett magának,és elmerült benne. Végig gondolta az este minden eseményét,és még mindig nem hitte el hogy ez vele történt. Mosolygott a kádban. Arra gondolt milyen rég volt már hogy csak úgy vigyorgott magában. És hogy ez milyen jó is. Hogy nem kell különösebb ok arra hogy mosolyogjon, csak eszébe jut a férfi mosolya, vagy hogy mit mondott neki,és máris ott a mosoly. Erre csak a szerelem képes. Hogy miközben a világ, és minden ami körül veszi pontosan olyan mint amilyen eddig is volt, mégis bármire néz egyszerre színes lesz, értelme lesz mindennek,és nincs semmi aminek ne látná a jó oldalát……
Never Too Late?
Ősz van..
2009 október 14. | Szerző: Justme
Kopogtak. Lassan állt fel hogy kinyissa az ajtót. Hirtelen megnyugodott. Kinyitotta az ajtót, és csak nézte a férfit, de nem mozdult meg. Meg akarta jegyezni minden arcvonását. Hátrébb akart lépni, hogy a férfi be tudjon jönni, de ekkor a férfi utána nyúlt, elkapta a derekánál, magához húzta, és megcsókolta. Közben behúzta az ajtót. Csak annyi időre engedte el, amíg a halószba felé mentek. Ott újra elkezdtek csókolózni. Aztán arra ébredt hogy reggel van. És hogy mindene fáj. De mégis mosolygott. Oldalra fordult. És hirtelen olyan jó érzés fogta el, ahogy ott aludt mellette a férfi. Most végre nyugodtan nézhette. Közel sem tökéletes vonásai ellenére sem tudta levenni róla a szemét. Végighúzta finoman a kezét a férfi szemöldökén, a homlokán, az orrán,és amikor a szájához ért, a férfi megcsókolta az ujját. Kinyitotta a szemeit, és mosolygott… Huncut reggeli mosoly volt…
Never Too Late?
Néha még
2009 június 25. | Szerző: Justme
a fájdalom. De próbálok nagy levegőket venni, és inkább egy könyvbe menekülni…
Hagyta hogy a szíverése lelassuljon, és a légzésére figyelt. Aztán eszébe jutott hogy még mindíg vizesen áll a telefonnál. Ez is már másodszor egy nap alatt. Kezdte azt hinni hogy ha a fürdik, vagy tusol, akkor a férfi garantáltan megjelenik nála. Még mindíg ezekkel a gondolatokkal a fejében elindult a szobája felé, és megint a szekrénye előtt állt. De valami kényelmes ruhába szerett volna bújni, úgyhogy kivett egy melegítőnadrágot, egy pólót, és levette a törölközőt a hajáról. Egy kicsit átszárította a fürdőben, de nem kötötte össze. Utált várni, ezért elkezdett pakolászni, rendbetette a fürdőt, az asztalát, és amikor ugyanott kezdett pakolni ahol két perce már járt, úgy döntött inkább bekucorodik az ablakhoz. Csak egy kis lámpát hagyott égve a szobában, úgyhogy félhomály volt, a kutya a lábánál aludt, kinézett az utcára, de nem mozdult semmi. Meglátta magát az üvegben, és arra gondolt, hány nő élhet még hozzá hasonlóan átlagos vonásokkal. Hosszú fekete haja volt, barna szemei, amiben ott bújkált az álladó szomorúság,az alsó ajka kicsit vastagabb volt mint a felső. Sosem gondolt még arra hogy mi lenne ha igazán szép lenne, ha miközben végigmegy az utcán a férfiak megfordulnak utána. Ha magas lenne, és karcsú, és elég lenne csak egy kis smink, és más semmi ahhoz hogy igazán jól nézzen ki. De tudta hogy ez most csak azért jutott eszébe, mert ez a férfi igazán tetszett neki. Rég volt már hogy ennyire várt valakit, hogy nem gondolkodott mielőtt válaszolt volna egy kérdésre, hogy ledobta az óvatosságát, és hogy ő is annyira akarta azt a csókot,és még mennyi minden mást.. Olyan rég nem volt senki akire gondolt, akiről álmodhatott, és akiről szeretett volna tudni mindent. A kedvenc színét, az kedvenc ételét, hogy milyen zenét szeret, hogy szeret-e moziba járni, hogy mit szólna hozzá, ha a kanapéra gömbölyödve egész nap csak filmeket néznének, aztán sétálnának a kutyával, fagyiznának, és egymásba gabalyodva aludnának el esténként. És ebben a legfurcsább az volt hogy nem is ismerte a férfit. Nem voltak még nagy beszélgetések, nagy nevetések, olyan dolgok amit csak ők értenek. Még csak a mai nap volt, és az első találkozásuk, és ő máris olyan dolgokat szeretne, amikhez több kéne két találkozásnál. De ki mondta hogy az érzelmek logikusak?
Never Too Late?
Június
2009 június 1. | Szerző: Justme
és az idő egész hétvégén csodálatosan illett a hangulatomhoz..
Sötét, esős, szeles, hideg. Mint én…
Leadta a kutyát a szomszédnak, a fiú arcán átfutott egy mosoly, de nem volt kedve foglalkozni vele. Kinyitotta a lakást, ledobta a kulcsokat, adott enni a kutyának, és br szíve szerint már ment is volna az ablak előtt kis zugába, erőt vett magán, és elindult a fürdőszoba felé,letusolni , úgy döntött ma még dolgozni fog, és úgy tesz, mintha a ma délutánt csak ő találta volna ki. Tudta hogy ostobaság volt engednie a csókot.Tudta hogy nem azért van itt, hogy belefollyon egy kalandba. Tudta, hogy nem sokiág marad itt, hogy haza kell mennie, csak azt nem tudta, hogy ezt miért nem mondta még meg a férfinek.Miért is kellett volna bármit is mondanom? Tette fel magának a kérdést. Nem tarozunk semmivel egymásnak. Ha jobban belegondol, ő semmit sem tud a férfiról. Csak pár kérdésre válaszolt a férfi, abból is néhánynál úgy érezte, mintha nem mondott volna el mindent. Ő persze mindenre válaszolt, mert sosem tudja befogni a száját. Mert azt hiszi, ha kiadja magát, akkor a férfi is ezt teszi. Nem tudott kinőni abból a tévhitből, hogy ha ő nem próbál játszani a férfiakkal, akkor ők sem fognak vele játszani. Gyűlölte, amikor az első randi után ha tetszett neki valaki, arra kellett várni, hogy lesz-e második alkalom. És aztán várni, hogy telefonál-e, ha mégis hívta, fogalma sem volt mit mondjon, hogy ne érezze magát komplett idiótának. Talán nem véletlen hogy elvált. Gondolta. Kimászott a tus alól, belebújt egy nagy törölközőbe, a hűtőhöz ment, kivett egy nagy dobozos jégkrémet, egy kanalat a fiókból, és az asztala felé indult, amikor megcsörrent a telefon. Ránézett az órára, és azon gondolkodott ki lehet. Felvette a kagylót, és meghallotta a férfi mély hangját. Bármennyire is haragudott magára, összeszurult a gyomra.
-Szia!-mondta a férfi. Ne haragudj, hogy zavarlak, de nálam maradt a kutya póráza. És gondolom holnap szükséged lesz rá. Fél óra múlva nálad vagyok, ha neked is jó.
Ezer gondolat futott át az agyán, de a szíve esélyt sem adott az agyának hogy mást válaszoljon,mint hogy: -Rendben, hozd át, köszönöm.
Letette a telefont, és arra gonolt, a férfi egy nap alatt másodszor jelenik meg nála, és ő szíve dörömböésén kívül,nem hallott mást.
Never Too Late?
Mintha
2009 május 17. | Szerző: Justme
napom a pokolban telne.
Percenként ajánlom fel a lelkem az ördögnek..
De még neki sem kell…
Lassan alkonyodott. Nem akart hazamenni, nem akart elválni a férfitól. Olyan jó volt azt érezni hogy csak ők ketten vannak. Szinte nem is hallotta a zajokat amik a parkban voltak. Csak ők léteztek most. Felemelte a fejét a férfi válláról,és oldalról nézte az arcát. Bár tisztán látta a hibát, neki így is tökéletes volt. De érezte, hogy a riasztórendszer elkezd ébredezni. Túl tökéletes ez az egész. A férfi, a mai nap, minden. Hirtelen elhúzódott tőle, és visszahívta a kutyákat. Azok vonakodva ugyan,de odajöttek hozzájuk. A férfi felvonta a szemöldökét, de nem kérdezett semmit.
-Ideje indulnunk.-mondta, . Hirtelen felállt a padról,és elindult. Érezte hogy a férfi utána mozdul,és már fogja is a kezét. Elöntötte a melegség. Tudta hogy nem engedheti meg újra magának hogy gyenge legyen,és ne konrollálja magát. Nem akart ebbe még jobban belemászni. Érezte hogy talán már így is késő, de bíztatta magát hogy elég erős lesz. Lassan sétáltak,mintha egyikük sem akart volna odaérni a házhoz. Végül mégis ott álltak előtte. A férfi magafelé fordította, mélyen a szemébe nézett, de még mindíg nem kérdezett semmit. Látta a szemében hogy talán mondani akar valamit, de lehajolt, és egy gyors csókot nyomott az ajkára,majd megfordult, és elindult.
Csak állt, és nézte ahogy távolodik,nézte hatalmas hátát, hosszú lábait, és úgy érezte kipréselődik belőle minden levegő,szeretett volna utána rohanni, átölelni, hozzábújni, újra érezni az ajkán a férfét,mindent elfelejteni,és összeolvadni vele..
A kapu felé fordult, kinyitotta, és bement a kutyákkal a házba.
Már nem látta, hogy a férfi megállt, és őt nézte.
A kapu lassan becsukódott mögötte..
Never Too Late?
Szeretnék
2009 május 15. | Szerző: Justme
Szeretném egészen közelről látni a szemét. Szeretnék beletúrni a hajába. Szeretném ha érezném a lehelletét ahogy a nyakamba csókol. Szeretném megfogni a kezét, és érezni a melegét az enyémben. Szertnék odabújni hozzá,és hallgatni a szívdobogását..
Olyan jó volt nem gondolni semmire csak a mellkasának dőlni,és hallgatni ahogy lassabban kezd verni a szíve. És lassan az övé is. Nézte a szaladgáló kutyákat, és még mindíg nem merte elhinni hogy megcsókolta. Azóta erre vágyott, mióta először meglátta a parkban. Tudta hogy nem okos dolog kibújni a csigaházából, de nem is tervezte. Ez az egész annyira hirtelen jött, hogy nem is volt ideje felkészülni rá. Nem volt ideje árkokat ásni, feltölteni azokat vízzel,és felhúzni a hidat. Persze azt hitte ma sem jön el. De amikor mégis megjelent az ajtóban, valahogy mégsem jeleztek a riasztók. Mielőtt azonban tovább jutott volna a gondolataiban, és elkezdett volna pánikolni, a férfi megszólalt.
-Ha tudom hogy ennyire finom a szád, nem vártam volna ilyen sokáig a csókkal. Bár az is igaz, hogy már az első este meg akartalak csókolni. Amikor felemeltelek a földről, aztán amikor úgy kellett magammal húznom a lakásba, amikor kijöttél a fürdőböl piros arccal,és amikor hazavittelek. Tudtam hogy jobb ha hazaviszlek, mert láttam a szemedben ha elengedlek, soha többé nem látlak.
Elakadt a lélegzete. Azt hitte csak ő szertné mindezt. A vészjelzők még mindíg nem szólaltak meg benne.. Pedig tudta hogy ez a férfi túl szép, túl tökéletes, és hogy ez az egész nem történhet meg vele. Válaszolni akart, de a férfi arca megint ott volt az övénél, és már érezte is a csodálatosan puha ajkát, amint finoman hozzáér az övéhez, viszonozta a csókot, és tudta hogy most egy időre megint elveszett..
Never Too Late?
Egy kicsit
2009 május 10. | Szerző: Justme
mindentől.
Nem mondom hogy most már jó, nem mondom hogy mostmár minden olyan mint mielőtt megint vasmarkába szorított a fájdalom.
De talán lassan újra egész leszek..
Megköszörültem a torkomat, és gyorsan kimondtam.
-Elváltam. Most nem volt elég bátorságom hogy ránézzek, ezért inkább a kutyákat kezdtem követni a szemeimmel. Ő nem szólt semmit, csak jött mellettem. Engem egyre jobban zavart a csend, de úgy tünt, ő nem fogja megtörni. Azon gondolkodtam folytassam-e, de abból,hogy nem mondott semmit, úgy gondoltam ha érdekli a dolog, majd rákérdez. De mielőtt én kérdeztem volna, hihetetlen hangosan megkordult a gyomrom. Erre már rám nézett, és elmosolyodott. Én természetesen úgy néztem ki,mint egy kislány aki túl sok pirosítot kent az arcára, de egyszerűen imádtam ha mosolyog.
-Miért nem szóltál hogy éhes vagy?-kérdezte.
-Mert nem is tudtam róla. Annyi minden történt ma reggel, hogy el is felejtettem hogy nem reggeliztem.-válaszoltam.
-Akkor megetetlek,gyere. Még mindíg ott volt rajta a mosoly,és én csak az arcát néztem. Ha azt mondja hogy elvisz Nicaraguába, azt hiszem oda is boldogan megyek,amíg láthatom az arcát. Találtunk egy büfét, én kértem egy fánkot, és egy kávét, ő persze semmit. Kérdőn néztem rá, ő azt mondta evett mielőtt elindult. Hát persze gondoltam. Ő nem felejtette el. Kerestünk egy padot, leültünk. Jó érzés volt a teste melegét érezni mellettem, csak pár centi volt köztünk. Ahogy elkezdtem enni a fánkot, megjenet az én éhenkórász kutyám, és természetesen a szomszéd kutyája is. Rendkívül jó neveltek lettek a fánk láttán, és láttam a szemükön,hogy sértésnek veszik,hogy ők nem kaptak. Beleharaptam, de a kutyaszemek nem engedtek el, ezért a második harapás után elfeleztem a fánkot, és nekik adtam. Boldogam csóválva tüntették el egy perc alatt a fánkot, és már ott sem voltak.
-Porcukros lett az orrod.-hallottam hirtelen nagyon közelről a hangját. Már egy zsebkendő volt a kezében, és mire észbekaptam volna, már le is törölte az orromat. De nem húzodott vissza. A szívem vadul kezdett dobogni, és nem láttam semmit a gyönyörű szemein kívül. A lélegzését is hallottam. És hirtelen az ajka ott volt az enyémen. Finoman megcsókolt, majd végighúzta a nyelvét az ajkam vonalán, én beletútram a hajába, és megpróbáltam még közelebb húzni magahoz. Egyik kezét a nyakamra tette a másikkal a derekamnál fogva magához húzott. És nem hagyta abba a csókot. Éreztem ahogy a testét is egyre jobban hozzám szorítja, izmos mellkasa szinte hozzápréselődött az enyémhez, és alig kaptam levegőt, mégis azt szerettem volna hogy soha ne hagyja abba. Mikor végül elvette a száját az enyémről, a szeme csodálatosan mély volt. Láttam hogy mennyire nem szerette volna abbahagyni ő sem. Mindketten nehezen vettük a levegőt. Elegedte a nyakamat, de csak azért hogy átöleljen, és magához húzzon. Én boldogan bújtam bele széles mellkasába, és behunytam a szemem. Egyikőnk sem szólalt meg…
Never Too Late?
Az idő fura
2009 április 25. | Szerző: Justme
Azt mondják minden könnyebb lesz idővel..
De szerintem ez nem igaz. Csak annyi történik hogy az ember eltompul. És a fájdalom is eltompul, de nem szünik meg. És néha elég egy dallam,egy gondolat, egy pillantás valamire, amitől eszedbe jut…
És akkor mindent átitat, és leteper…
Igyekeztem utolérni,ami nem volt könnyű. Mikor végre sikerült,újra csendben mentünk egymás mellett.A park gyönyörű volt. Eszembe jutott hogy nem is jártam még ezen a környéken, pedig nincs is messze. Azon gondolkodtam mi legyen a következő kérdésem, az előbbit tekintve, nem is tűnt egyszerűnek kitalálni. De szerencsére megszólalt.
-Mióta van kutyád?
Hm, hát erre a kérdésre nem gondoltam, pedig neki is van kutyája.
-Négy éve. De tudod ez egy fura történet. Mindíg is szerettem a kutyákat, de nem gondoltam hogy lesz is egy. Esős este volt, munkából mentem haza, természetesen nem volt nálam esernyő. Már csak egy sarokra voltam a háztól, mikor meghallottam őt. Egy nagyon panaszos hangot hallottam, és nem is tudtam hirtelen honnan jöhet, és nem is igazán akartam megállni, de annyira szomorú volt a hangja, hogy muszáj volt lenéznem. És akkor megláttam, ahogy egy kapualjban ül egy kis szórcsomó, pont annyira bőrig ázva mint én, és ahogy észrevette hogy megálltam,már nyújtogatta is a mancsát felém. Én lehajoltam, és ahogy a szomorú kis szemeibe néztem, tudtam hogy nem megyek haza többé üres lakásba.
Ránéztem, egyenesen a szemébe. Hiba volt. El is vesztettem a fonalat. De már jött is a következő kérdés.
-Hogy lehet hogy nincs senkid?-kérdezte meglepően meleg hanggal.
Hát, erre a kérdésre nem voltam felkészülve, azt hittem ez a kérdés leginkább egy randin szokott elhangzani, amikor tényleg érdekli a másikat hogy miért is vagy egyedül. Lehet hogy egy randiba csöppentem? Villant át rajtam..
Never Too Late?
2011 augusztus 28. | Szerző: Justme
..az álomvilágomban.. Ahol elhittem hogy ha nagyon akarok valamit,és ha nagyon szeretek valakit, az egy “kis” szenvedés árán megkapható.. Hát az élet most benyújtotta a számlát én meg fizetek.. És közben megpróbálok visszatérni az álomvilágomba….
Másnap meglepően későn ébredt,pedig azt hitte aludni sem fog. Amikor kinyitotta a szemét, még mindig nem hitte el hogy itt volt vele. Ránézett az órára,és kimászott az ágyból. Elhatározta hogy ma befejezi a tegnap abbamaradt munkát. Leült az asztalhoz, de ahogy nekiállt volna, már a férfinél jártak a gondolatai. Tudta hogy mindjárt elkezdni magát lebeszélni róla.
Kezdi a köreit.. Nem fogja őt hívni.. Csak egy éjszaka volt. Mit akarhatna egy ilyen férfi tőle.. Megkaphat bárkit.. Majd pont egy túlsúlyos, elvált és eddig nem is teljesen őszinte nő kell neki..
Mert tudta hogy el kellett volna mondania a férfinak hogy vissza megy. Nem marad, nem maradhat itt végleg. Imádta az itteni munkáját, az itteni életét, büszke volt magra, hogy megállta a helyét külföldön, egyedül,egy válás után.. Még a nyelvet sem beszélte túl jól amikor úgy döntött váltani kell.
Megérezte a kutya orrát kezén, tudta hogy itt a séta ideje.. Az óra szerint már két órája ült,és nem csinált semmit. Ideje levinni a kutyát legalább…
Never Too Late?
Oldal ajánlása emailben
X