Ahogy a rácsokon

2009 április 15. | Szerző: Justme |

meglátok egy macskát, amint a meleg tetőn sétál.

Becsukom a szemem, és magameléképzellek, hátha meglátom benned az arcát..

Soká lesz még este..

És ott hagytam abba, hogy…

 

Ha most kitalálok egy számot, nem fog megtalálni, nem fog felhívni, és nem kell kifogásokat keresnem.. És ez a gondolat végtelenül szomorúvá is tesz. De ismerem magam..

Kiváncsian fürkészi az arcom,mert még mindig nem mondtam semmit neki..

Aztán azt mondja.

-Tudod mit? Inkább hazaviszlek, úgyis minden vizes, és ahogy nézem meg sem száradtál még.. -szalad újra mosolyra a szája..

Ellenkeznék,mert így az egész zseniális tervem romokban van, de nem tudok.

Ahogy ránézek csak az arcát látom, a nevető szemeit, és eltünik minden gondolatom..

-Jó. Lehelem,mert annyira közel van hozzám, hogy szinte érzem a bőre illatát, és ha lehetne meg sem moccanék.

De ő már megy az ajtó felé. Én még kábán állok a pultnál,és a kutya hideg orra a kezemnél térít észhez…

 

Hmmm..

Na igen..

Gyakrabban is eshetne ha ő vinne haza..

Never Too Late?