Mintha az idő

2009 április 18. | Szerző: Justme |

 Vagy mintha olyan lenne mint én.. Szürke, hideg….

Hétvége van. És ma végre azt kéne csinálnom, amire egész héten vágytam.

Ágyban maradni, takarót fejre húzni. Fájni.

Ehelyett, felkelni, kutyátsétáltatni, háztartást intézni, és mindezekkel együtt fájni…

Úgyhogy inkább a reggeli kávém,mellé lopott időmmel….

 

Kinézek a kocsiablakon, és szomorúan veszem észre, hogy tényleg itthon vagyok.

A kutya még mindíg jóízűen alszik. Kezdek kételkedni benne, hogy az én kutyám…

-Régen, még gyerekoromban, ezen a környéken laktunk.-mondja. Persze bejártuk az egész környéket szünetekben, és lehet hogy hülyén hangzik, de ez az épület volt az egyik kedvencem. Mindíg szerettem volna feljutni a tornyokba, és onnan lenézni. A házba többször be is jutottunk, de mindíg elcsíptek minket mielőtt ki tudtuk volna nyitni az ajtót. Rég nem jártam erre, gondolom azóta már csináltak vele valamit. Tudtad hogy ez  az utca az egyik legrégebbi?

-Nem véletlen lakom itt.. Őrülten vonzanak a régi dolgok.. Megint egy széles  mosoly a jutalmam.

-Ami a tornyokat illeti, lakásokat csináltak belőlük. A bal oldaliban lakom. Szeretem az ablaknál lévő kis beugrót. Azt hiszem az egész lakásból azt szeretem a legjobban. Olyan kicsi, és meleg. Oda szoktam bevackolni magam,persze csak ha gyorsabb vagyok a kutyánál, és onnan szoktam kibámulni az utcára. Reggel, munka előtt ott kezdek. Csak azért, hogy megnézzem épp milyen idő van, mit vegyek fel, persze nagyjából tudom hogy esni fog,de így nem érzem annyira hülyén magam attól, hogy  felkelek inkább korábban, csak lássam ahogy a szemközti pékségbe bemennek a emberek, és már pontosan tudom ki mikor fog érkezni. Általában még sötét van, és csak az ablakokon keresztül szűrödik ki némi fény,de tudom hogy az eladó már fel töltött mindent, és várja az első vevőket. Mindíg ugyanazzal a kedves mosollyal ,minden nap.Mindíg vált egy két szót mindenkivel. Tudom mikor telet le az egy órám az ablakban,mert percre pontosan jelenik meg az öreg bácsi a kutyájával. Az arcát nem szoktam látni, de az elmaradhatatlan kalapból,és a kutyából pontosan tudom, hogy lejárt az időm… Még megvárom hogy kifizesse a két pésüteményét,amiből szerintem egy fíxen a kutyáé, és elkezdek öltözni..

Ekkor kapok észbe, hogy egy kicsit megint többet járt a szám a kelleténél.Ahhoz képest hogy azt mondtam neki, hogy nem vagyok túl beszédes, így is többet tud rólam, mint a kollégáim. A reggeleimről legalábbis biztosan. Feléfordulok, mert szeretném látni, hogy elaludt-e ő is mint a kutyám, és akkor kisurranhatok az autóból,vagy udvariasságból még nyitva van a szeme. De most hogy leállította a motort, és csak egy utcai lámpa halvány fénye jut be az autóba,annyit tudok megállapítani, hogy a szeme nagyon is nyitva van, és én annyira szeretnék belenéni azokba a zöld szemekbe.

Ezért inkább úgy döntök, elég volt mára ennyi belőlem,és gyorsan elköszönök. Nyitnám az ajtót, de megfogja a kezem. És nekem hirtelen nem is lesz olyan sürgős kiszállni a meleg kocsiból,és elszakadni a meleg kezétől.

-Várj! Holnap dolgozol?

-Igen!-vágom rá gondolkodás nélkül. Összeráncolja a homlokát, és elkezdi sorolni a napokat.

-És vasárnap is? És hétfőn?Kedden?  Én bólogatok minden eddig felsorolot napnál.

-Akkor addig nem engedlek el, amíg nem ígérsz nekem egy napot, mert megígértem hogy megmutatom a várost.

Mosolygok magamban a hangja komolyságán. De végül arra jutok, hogy mindegy melyik napot mondom, valószínüleg holnapra arra sem emlészik hol lakom..

-Péntek.-mondom neki találomra.

Elégedetten bólint, de még mindíg a kezében van a kezem,én pedig próbálom bevésni milyen jó érzés az érintése, mert már tudom hogy ez is része lesz az ablakba kucorodásomnak. Ez a nap, ez a délután, a keze melege, a szeme színe, a kócos haja, a lélgzése, és minden lopott pillantás..

Végül leveszi a kezét az enyémről,és mielőtt lenne időm ezen szomorokodni, már az acomon érzem a száját. Egy gyors puszit lehet az arcomra, amitől annyira zavarba jövök, és olyan hihetetlenül jól esik, hogy levegőt is elfelejtek venni..

-Péntek reggel itt vagyok!-mondja. De már száll is ki az autóból, kinyitja a hátsó ajtót, megsimogatja a kutya fejét, és már jön is nekem ajtót nyitni.

Én közben elkezdek lélegezni, és kiszállok az autóból.

-Köszönök mindent-motyogom, de még mindíg érzem  a száját az arcomon, és elindulok a lépcső felé. Nem merek visszanézni, de még nem hallom a motor hangját. Csak remélem hogy nem engem néz még mindíg miközben a kulcsot próbálom a kapuba betenni, de remegő kezeim nem sokat segítenek. De csak sikerül,és mikor már bent vagyok a házban, hallom csak a motor hangját.

Felszaladok a lépcsőn, mert úgy érzem a lift túl lassú lenne őrültten verő szívemnek. Belépek a lakásba, ledobom a kulcsot, és már rohanok is az ablakomhoz, hogy kinézzek..

Persze elment már.. De talán jobb is ez így. Maradjon ez egy szép álom..

És bevackolom magam az ablakmélyedésbe..

Never Too Late?