Aludhatnék,

2009 április 19. | Szerző: Justme |

 mert vasárnap van..

De ahogy kezdek ébredezni, tudom hogy nem fogok már visszaaludni..

Hogy lehet, hogy egy hangszer, amit valaki mesteri módon tud megszólaltatni, pontosan visszaadja az érzéseimet? Egy zongora. Egy gitár. Egy hegedű.

Egy zongora.. Becsukom  a szemem, és hallgatom. Élvezem ahogy visszhangzik bennem minden egyes hang.. 

Mert aki ezt írta, sejthet valamit…

 

A napok számolatlanul telnek, a kuckómon kívül csak annyi időt töltök, amennyit muszáj..

Reggel  az figyelmeztet mikor kell indulnom, amikor már távolodik a két barát. A délután  annyival gyorsabb, hogy sokáig dolgozom, és este homlokomat az üvegnek támasztva azt a helyet názem, ahol a kocsija állt.

Közben folyamatosan küzdök ez ellen az egész ellen. Tudom hogy újra normálisan kell műkődnöm. Rengeteg tanulmányt kell még elolvasnom. Keményen küzdöttem azért hogy itt legyek,és nem dobhatok fel mindent, egy délután miatt, aminek valószínüleg csak számomra volt jelentősége. El is határozom, hogy holnap nekiállok, és újra ember leszek..

Ennek megfelelően összekészítem az elmaradásaimat,és másnap reggel a kádban kezdek,mert így bitzosan nem kötök ki a zugomban..  És egyenlőre úgy tünik működik a dolog, mert mintha haladnék. Ez bevált, gondolom két cikk között, mikor kopogást hallok. Ezt nem hiszem el! Ki az, és mit akar? És ki az?! Nem ismerek igazából senkit sem, pár szomszédon kívül. Az egyik egy fiatal srác, és velem szemben lakik, ő kopogott már be, mert neki is van egy kutyája, és néha leadjuk egymásnak a kutyákat, ha tudjuk hogy későn jövünk. Gondolom most is ő az.. Kilépek a kádból, magamra tekertek egy törölközőt, de rájövök  hogy a hajam is csöpög. Arra is tekerek egy másikat. Mostmár beszállhatnék a múmiák szépségversenyébe. Valószínűleg azt is elveszteném..Megint kopognak. Jó,jó, motyogom magamban. De türelmetlen vagy..

Végre odaérek az ajtóhoz, kinyitom,és a zöld szemekkel találom magam szemben!A lélegztem is elakad,és ugyanazzal a mozdultattal csapom is be az ajtót, amivel kinyitottam! A szivem talán nem is dobog, vagy olyan őrülten ver, hogy nem tudom,megddig bírja még. Hallok az ajtó mögül egy halk nevetést, és mintha beszélne valakivel!! Aztán megint kopognak!! Na ne! Ha most még az az átok szomszéd is kitalálja hogy áthozza a kutyát, akkor két férfi előtt kell állnom,talpig törölközőben. De tudom hogy nincs időm átöltözni,és ezen már nem lehet rontani.. Veszek egy mély levegőt, és újra kinyitom az ajtót. Mindketten odanéznek, a vendégkutya már bent is van. Kedves szomszédom felhúzza a szemöldökét, de a szememből ítélve jobbnak látja ha csak annyit mond mikor jön érte, és már fordul el, de látom hogy ő sem tud elnyomni egy mosolyt. Nyitnám a számat, de a hívatlan vendégem már bent is van a lakásban, be is csukta az ajtót, mindezt úgy, hogy közben engem is betolt a lakásba.

Felnézek rá, és bár az előbb még igencsak csúnya szavak jártak a fejemben, mikor kinyitom a számat, csak annyit kérdezek. Vagy csak hörgök talán..

-Hogy kerülsz te ide?!

-Péntek van.-mondja nevetéstől remegő hangon..

Péntek!!!!

 

Never Too Late?