Egy kicsit

2009 május 10. | Szerző: Justme |

 mindentől.

Nem mondom hogy most már jó, nem mondom hogy mostmár minden olyan mint mielőtt megint vasmarkába szorított a fájdalom.

De talán lassan újra egész leszek..

 

 

Megköszörültem a torkomat, és gyorsan kimondtam.

-Elváltam. Most nem volt elég bátorságom hogy ránézzek, ezért inkább a kutyákat kezdtem követni a szemeimmel. Ő nem szólt semmit, csak jött mellettem. Engem egyre jobban zavart a csend, de úgy tünt, ő nem fogja megtörni. Azon gondolkodtam folytassam-e, de abból,hogy nem mondott semmit, úgy gondoltam ha érdekli a dolog, majd rákérdez. De mielőtt én kérdeztem volna, hihetetlen hangosan megkordult a gyomrom. Erre már rám nézett, és elmosolyodott. Én természetesen úgy néztem ki,mint egy kislány aki túl sok pirosítot kent az arcára, de egyszerűen imádtam ha mosolyog.

-Miért nem szóltál hogy éhes vagy?-kérdezte.

-Mert nem is tudtam róla. Annyi minden történt ma reggel, hogy el is felejtettem hogy nem reggeliztem.-válaszoltam.

-Akkor megetetlek,gyere. Még mindíg ott volt rajta a mosoly,és én csak az arcát néztem. Ha azt mondja hogy elvisz Nicaraguába, azt hiszem oda is boldogan megyek,amíg láthatom az arcát. Találtunk egy büfét, én kértem egy fánkot, és egy kávét, ő persze semmit. Kérdőn néztem rá, ő azt mondta evett mielőtt elindult. Hát persze gondoltam. Ő nem felejtette el. Kerestünk egy padot, leültünk. Jó érzés volt a teste melegét érezni mellettem, csak pár centi volt köztünk. Ahogy elkezdtem enni a fánkot, megjenet az én éhenkórász kutyám, és természetesen a szomszéd kutyája is. Rendkívül jó neveltek lettek a fánk láttán, és láttam a szemükön,hogy sértésnek veszik,hogy ők nem kaptak. Beleharaptam, de a kutyaszemek nem engedtek el, ezért a második harapás után elfeleztem a fánkot, és nekik adtam. Boldogam csóválva tüntették el egy perc alatt a fánkot, és már ott sem voltak.

-Porcukros lett az orrod.-hallottam hirtelen nagyon közelről a hangját. Már egy zsebkendő volt a kezében, és mire észbekaptam volna, már le is törölte az orromat. De nem húzodott vissza. A szívem vadul kezdett dobogni, és nem láttam semmit a gyönyörű szemein kívül. A lélegzését  is hallottam. És hirtelen az ajka ott volt az enyémen. Finoman megcsókolt, majd végighúzta a nyelvét az ajkam vonalán, én beletútram a hajába, és megpróbáltam még közelebb húzni magahoz. Egyik kezét a nyakamra tette a másikkal a derekamnál fogva magához húzott. És nem hagyta abba a csókot. Éreztem ahogy a testét is egyre jobban hozzám szorítja, izmos mellkasa szinte hozzápréselődött az enyémhez, és alig kaptam levegőt, mégis azt szerettem volna hogy soha ne hagyja abba. Mikor végül elvette a száját az enyémről, a szeme csodálatosan mély volt. Láttam hogy mennyire nem szerette volna abbahagyni ő sem. Mindketten nehezen vettük a levegőt. Elegedte a nyakamat, de csak azért hogy átöleljen, és magához húzzon. Én boldogan bújtam bele széles mellkasába, és behunytam a szemem. Egyikőnk sem szólalt meg…

 

Never Too Late?