Mintha

2009 május 17. | Szerző: Justme |

 napom a pokolban telne.

Percenként ajánlom fel a lelkem az ördögnek..

De még neki sem kell…

 

Lassan alkonyodott. Nem akart hazamenni, nem akart elválni a férfitól. Olyan jó volt azt érezni hogy csak ők ketten vannak. Szinte nem is hallotta a zajokat amik a parkban voltak. Csak ők léteztek most. Felemelte a fejét a férfi válláról,és oldalról nézte az arcát. Bár tisztán látta a hibát, neki így is tökéletes volt. De érezte, hogy a riasztórendszer elkezd ébredezni. Túl tökéletes ez az egész. A férfi, a mai nap, minden. Hirtelen elhúzódott tőle, és visszahívta a kutyákat. Azok vonakodva ugyan,de odajöttek hozzájuk. A férfi felvonta a szemöldökét, de nem kérdezett semmit.

-Ideje indulnunk.-mondta, .  Hirtelen felállt a padról,és elindult. Érezte hogy a férfi utána mozdul,és már fogja is a kezét. Elöntötte a melegség. Tudta hogy nem engedheti meg újra magának hogy gyenge legyen,és ne konrollálja magát. Nem akart ebbe még jobban belemászni. Érezte hogy talán már így is késő, de bíztatta magát hogy elég erős lesz. Lassan sétáltak,mintha egyikük sem akart volna odaérni a házhoz. Végül mégis ott álltak előtte. A férfi magafelé fordította, mélyen a szemébe nézett, de még mindíg nem kérdezett semmit. Látta a szemében hogy talán mondani akar valamit, de lehajolt, és egy gyors csókot nyomott az ajkára,majd megfordult, és elindult.

Csak állt, és nézte ahogy távolodik,nézte hatalmas hátát, hosszú lábait, és úgy érezte kipréselődik belőle minden levegő,szeretett volna utána rohanni, átölelni, hozzábújni, újra érezni az ajkán a férfét,mindent elfelejteni,és összeolvadni vele..

A kapu felé fordult, kinyitotta, és bement  a kutyákkal a házba.

Már nem látta, hogy a férfi megállt, és őt nézte.

A kapu lassan becsukódott mögötte..

Never Too Late?