2010 január 2. | Szerző: Justme |

Miután becsukta az ajtót a férfi mögött, olyan rossz érzése támadt. Mintha valamit végleg lezárult volna. Mintha azzal hogy most elengedte valami visszavonhatatlan történt volna. Egy pillanatig állt még az ajtó előtt, de aztán lerázta magáról a rossz gondolatokat. Nem akart megint pesszimista lenni, és lebeszélni magát arról hogy neki is lehet jó,hogy végre őt is szeretheti az akit ő szeret. Megsimogatta a kutya fejét, bement a fürdőbe, forróvizet engedett magának,és elmerült benne. Végig gondolta az este minden eseményét,és még  mindig nem hitte el hogy ez vele történt. Mosolygott a kádban. Arra gondolt milyen rég volt már hogy csak úgy vigyorgott magában. És hogy ez milyen jó is. Hogy nem kell különösebb ok arra hogy mosolyogjon, csak eszébe jut a férfi mosolya, vagy hogy mit mondott neki,és máris ott a mosoly. Erre csak a  szerelem képes. Hogy miközben a világ, és minden ami körül veszi pontosan olyan mint amilyen eddig is volt, mégis bármire néz egyszerre színes lesz, értelme lesz mindennek,és nincs semmi aminek ne látná a jó oldalát……

 

Never Too Late?