Az idő fura

2009 április 25. | Szerző: Justme |

 Azt mondják minden könnyebb lesz idővel..

De szerintem ez nem igaz. Csak annyi történik hogy az ember eltompul. És a fájdalom is eltompul, de nem szünik meg. És néha elég egy dallam,egy gondolat, egy pillantás valamire, amitől eszedbe jut…

És akkor mindent átitat, és leteper…

 

 

Igyekeztem utolérni,ami nem volt könnyű. Mikor végre sikerült,újra csendben mentünk egymás mellett.A park gyönyörű volt. Eszembe jutott hogy nem is jártam még ezen a környéken, pedig nincs is messze. Azon gondolkodtam mi legyen a következő kérdésem, az előbbit tekintve, nem is tűnt egyszerűnek kitalálni.  De szerencsére megszólalt.

-Mióta van kutyád?

Hm, hát erre a kérdésre nem gondoltam, pedig neki is van kutyája.

-Négy éve. De tudod ez egy fura történet. Mindíg is szerettem a kutyákat, de nem gondoltam hogy lesz is egy. Esős este volt, munkából mentem haza, természetesen nem volt nálam esernyő. Már csak egy sarokra voltam a háztól, mikor meghallottam őt. Egy nagyon panaszos hangot hallottam, és nem is tudtam hirtelen honnan jöhet, és nem is igazán akartam megállni, de annyira szomorú volt a hangja, hogy muszáj volt lenéznem. És akkor megláttam, ahogy egy kapualjban ül egy kis szórcsomó, pont annyira bőrig ázva mint én, és ahogy észrevette hogy megálltam,már nyújtogatta is a mancsát felém. Én lehajoltam, és ahogy a szomorú kis szemeibe néztem, tudtam hogy nem megyek haza többé üres lakásba.

Ránéztem, egyenesen a szemébe. Hiba volt. El is vesztettem  a fonalat.  De már jött is a következő kérdés.

-Hogy lehet hogy nincs senkid?-kérdezte meglepően meleg hanggal.

Hát, erre a kérdésre nem voltam felkészülve, azt hittem ez a kérdés leginkább egy randin szokott elhangzani, amikor tényleg érdekli a másikat hogy miért is vagy egyedül. Lehet hogy egy randiba csöppentem? Villant át rajtam..

 

Never Too Late?